1959. február 1-én születtem Ózdon. 1983 és 1987 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán végeztem tanulmányaimat, ahol mesterem Kő Pál volt. Budapesten élek.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (1993-tól), a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (1987-től), a Magyar Szobrász Társaság (1995-től) és a Magyar Éremművészek Egyesülete (2007-től) tagja vagyok.

Elkötelezett híve vagyok a nonfiguratív művészetnek. A sík, az egyenes, a csiszolt és durva felület kontrasztja foglalkoztat. Egy ilyen mű megalkotásához nem ötlet, „ehhez állapot kell”. Üzenet nincs. Valakit vagy megérint az alkotás, vagy nem. Nem a valóságot akarom visszaadni, hanem érzéseket, érzeteket keltve, a szívén keresztül akarok a szemlélőre hatni.

Amikor elkészülök a munkával, akkor elégedett vagyok, de amikor eltelik egy kis idő, akkor mindig feléled bennem a vágy, hogy jobbat csináljak. Az Oscar Wilde-idézet, miszerint egy művész számára az lenne az igazi tragédia, ha tetszene neki másnap is az, amit előző nap alkotott, azért fontos számomra, mert ez esetben nem lenne hajtóerő az alkotó számára, hogy jobbat csináljon, mint korábban, meg lenne elégedve magával és megragadna egy szinten. Az alkotás lényege, hogy nagyon relatív, egy adott esetben mi a jó megoldás, mert az ember mindig másként akar formálni és ezt a késztetést nagyon nehéz visszafogni.